LAPGAZDÁNAK
röviden:
|
|
Fontos, hogy kiknek az együttműködése által valósulhat meg ez a projekt, ezért hangsúlyt fektetünk arra, hogy ez ki is derüljön. |
KI KICSODA?
Az EKF eredeti törekvései közül az egyik leghangsúlyosabb az együttműködési kultúra és a kezdeményezőkészség fejlesztése volt. Ennek megvalósításához nélkülözhetetlen, hogy a kezdeményezések teret kapjanak, a szereplők megjelenjenek és elismertessenek. Fontos, hogy a partnerségben részt vevők megmutatkozhassanak, de vele együtt az is, hogy mindannyian egy közös ügyért dolgozzanak.
Az EL|AWAY egy olyan projekt, amely lehetőséget teremt az együttműködésre. Nem is lehet másképpen, hiszen a témája a közösség ügye. A tematika azonban már a partnerek együttműködése által épül fel. Miközben a projekt lehetőséget biztosít egyes csoportok (szakmák, szervezetek) megmutatkozására, a partnerek maguk is értéket hoznak létre, általuk egy rajtuk túlmutató, jelentősebb eredmény születik meg.
Ebből a szisztémából fakadóan a projektben jól láthatóvá akarjuk tenni, hogy az eredmény kiknek az együttműködése által jön létre. A projekt egyik legfontosabb célkitűzése éppen ez az eredményes együttműködés és ennek mintául való állítása.
Ha meg akarja ismerni az EL|AWAY létrehozásában közreműködőket, klikkeljen az almenüpontokra!


























